Szemeti Lajost, a banda dobosát kérdeztük

Négy éve alapítottátok a zenekart. Mit gondolsz, eljutottatok oda, ahová szerettetek volna? A zenekar alapítása óta eltelt 4 év alatt rajtunk kívül álló okok miatt sok mindent nem sikerült megvalósítani (pandémia, országos bezárások, a zenekarból mindenki átesett-átesik a covid fertőzésen). Sokszor kényszerültünk több hetes szünetekre, Olvass tovább…

Interjú Nagy Gáborral a Várakozni Tilos! zenekar billentyűsével

Kunsziget térsége már a Római korban is lakott volt, hisz őrállomás működött itt, aminek a romjai Tündérvár néven megtalálhatóak a Mosoni-Duna közelében. A település a török időkben elnéptelenedett, majd fejlődésnek indult, később a 19. század végén kapta meg a Kunsziget nevet. Jelenleg a többi Győr-Moson-Sopron Olvass tovább…

Pénteken az ország nyugati kapujában

10.22.-n pénteken 20:00-s kezdettel önálló nagykoncertet ad Hegyeshalomban a Várakozni Tilos! zenekar. A 120 percre tervezett fellépés alatt felcsendülnek majd a banda legismertebb dalai mellett igazi rockkülönlegességek, rockfeldogozások is. A győri ötösfogat az ősz egyik legnagyobb bulijára készül. 

Koncertelőzetes

Tavaly október 24.-n láthatott benneteket a közönség. Most jött el az idő, hogy a jogszabályok megengedik az élő fellépéseket. Milyen érzések kavarognak benned? Gergő: Megmondom őszintén, hogy én minden koncert előtt rettenetesen izgulok, pláne most, amikor több mint hét hónapja nem játszottunk közönség előtt. Az Olvass tovább…