Szemeti Lajos távozott a zenekarból

Október végén robbant a bomba, a zenekar a közösségi oldalán adta hírül, hogy az együttes dobosa, alapító tagja kilépett a zenekarból. A hír mindenkit meglepett.

 – Sajnos a hír igaz. – kezdte Függ Gergely. – Lajos úgy döntött, hogy befejezi a Várakozni Tilos!-ban. Már az eddigi utolsó koncertünk elÅ‘tt közölte az elhatározását a zenekarral. Engem személy szerint nagyon elszomorított a döntése, de tiszteletben kell tartanom. Hét évet töltöttünk el közös zenekarokban és egy jó embert ismertem meg benne. Amikor a megalakítottuk a VT!-t, rengeteg idÅ‘t és pénzt áldozott a zenekarra, hogy működni tudjuk, vagy, hogy egyáltalán elinduljunk. Számtalan órát töltöttünk együtt, próbáltunk, stúdióztunk, koncerteztünk, klipet forgattunk, de ez most véget ért. Kívánom, hogy találja meg a számítását, mind a zenében, mind a családi életben. Köszönjük Lajos!

Szólj hozzá

hu_HU