Dobos nélkül…? – Interjú Szücs Bálinttal

– Vágjunk rögtön a közepébe: Hogy érintette a zenekart Szemeti Lajos, az együttes alapító tagjának, dobosának a kilépése?

Lajos távozása rosszul érintett mindenkit a zenekarból, hisz egy elég jól összeszokott csapat voltunk így öten és mindenkit meglepett a döntése.

– Volt valami előjele a látszólag hirtelen döntésének?

Valójában nem volt semmi előjele annak, hogy ezt szeretné és tényleg váratlanul ért minket. Pont azért, mert úgy gondoltuk, hogy egy tök jól összeszokott, jól működő csapat vagyunk.

– Hogy álltok most? Van új dobosa a Várakozni Tilos!-nak?

Jelenleg is keressük a zenekar leendő dobosát, felvettük a kapcsolatot több zenész kollégával is, valamint ismerősök, barátok is próbálnak segíteni. Van, akivel próbáltunk is már, de még nem adott nekünk választ.

– Híreink szerint vannak bulijaitok lekötve, de ki ül a dobok mögé?

Valóban vannak már lekötött fellépéseink. Most nagy segítségünkre van Fejes Gellért, aki be tud ugrani bizonyos koncerteken, de sajnos az állandó tagságot nem tudja vállalni a rendkívül szoros időbeosztása miatt. Egy kiváló dobosról beszélhetünk, könnyű vele együtt dolgozni és mellette remek ember és jó humora van! December másodikán a nagyvázsonyi Kinizsi Sörözőben lépünk fel először vele. De igyekszünk a maximumot nyújtani, ahogy mindig is tettük.

 – A közösségi oldalakon már jó ideje szó van a harmadik stúdiólemez készítéséről. Milyen szakaszban van az anyag?

Harmadik lemezről csak annyit tudnék mondani, hogy jelenleg is folynak a felvételek, valamint a finommunkálatok. A lemez producere, Matula Csabi nem bánik velünk kesztyűs kézzel, rendesen megdolgoztat minket. Pontosan ez az oka annak, hogy még nem vagyunk készen, mivel a lehető legjobb anyaggal szeretnénk előrukkolni.

– Mikorra várhatja a közönség, hogy az új dalokat meghallgathassa?

Harmadik lemez megjelenését először az év első felére terveztük, aztán a másodikra. Most úgy néz ki, hogy idén már nem készülünk el vele. De mielőtt a teljes anyag kijönne, egy kis lemezt is szeretnénk kiadni előzetesként. Többet erről nem árulhatok el.

 – Ezeken felül milyen terveitek vannak a közeljövőre nézve?

A jövőbeli terveinkkel kapcsolatban pedig annyit szeretnék mondani, hogy először is keressük a hozzánk illő dobost. A folyamatos fellépések szervezésén is rajta vagyunk, amiben a Wicky Black Brand Manageriroda is segíti a zenekart.  Méltóképpen meg szeretnénk ünnepelni a banda fennállásának az ötödik évfordulóját is jövő februárban. Természetesen a közönség mindenről kap majd friss információkat a zenekar közösségi oldalán.

 

 

Szólj hozzá