Az elmúlt három hétben három városban lépett fel a Várakozni Tilos! zenekar. Győrben kezdte, Kapuváron folytatta és Mosonmagyaróváron fejezte be ezt a háromállomásos miniturnét. Függ Gergelyt, az együttes énekesét kérdeztük, hogy milyen érzései vannak ezekkel a fellépésekkel kapcsolatban.
Függ Gergely: Mindegyik buli jól sikerült a maga nemében. Az együttes stabil maradt a hosszú bezártság és a változó körülmények ellenére is. Ez a három buli újra visszahozta a tüzet a bandába.
Mondanál egy kicsit részletesebb értékelést az egyes bulikról?
Függ Gergely: Először győrben léptünk fel a Dongó Live Music Hallban, ahol már sokszor játszottunk, nekünk igazi hazai pálya. Bár az új hangmérnököt és a felszerelését sem ismertük, igazán jó munkát végzett, meg voltunk elégedve. A háromzenekaros buli utolsó fellépőjeként egy kicsit későn álltunk színpadra, de aki maradt, az igazán jó buliban vehetett részt. Kellett is ez az önbizalomnövelő buli, hiszen utána Kapuvárra mentünk, ahol a Patkó kocsma és a Rebel Voice zenekar vendégei voltunk. Mivel a külső színpad jelenleg nem elérhető a Patkóban, ezért egy szűk helyen kellett a megfelelő hangképet és színpadi jelenlétet kialakítani, ami szerencsére sikerült is. A közönség mégtöbb és mégtöbb ráadást “követelt”, ezen a bulin a zenekar kiadott magából mindent. Itt ismertük meg Kovács Jocó barátunkat is, aki sokat segített, hogy ez a buli minden résztvevőnek emlékezetes maradjon, ráadásul Ő a főszervezője a 2. Himodi Rockbúcsú-nak is, ahol szeptember 11.-n legközelebb színpadra áll a banda.
Mosonmagyaróvárra a Red Vision vendégeként érkeztünk. A hangtechnikus (Béla) megpróbált minden kérésünkre reagálni, köszönet érte, viszont a nagy meleggel Ő sem tudott mit kezdeni. Sokan elkísértek minket Győrből és környékéről ami nagyon jól esett a zenekarnak. Velünk együtt kiállták a nagy meleggel járó kellemetlenségeket, de legalább a Zsolti (a Renegát Pub tulajdonosa) örült a fogyasztásnak. A buli végére aztán a helyi “erők” is ráéreztek a kiváló hangulatra és ugyanúgy csápoltak a dalainkra, mint a ránk érkező rajongók. Mindent elmond a hangulatról, hogy Óváron és Kapuváron is visszavárják a bandát.
Milyen tanulságai vannak a miniturnénak?
Elsősorban az, hogy az új nóták is megállják a helyüket a színpadon. Az eddig megírt hét új dalból ötöt játszottunk legalább egyszer. Az Éber álmok után végre van egy dallamos lassú nótánk, ez az Ígéret voltál. Az Amerika és a Modern rabszolga igazi bulinóták lesznek, ez már most látszik, hogy ugyanúgy szeretni fogja a közönség, mint a Magányos kerékpárost vagy a Honnan jövön én-t. Az Egyedül létezek és a Tanulj meg elszakadni pedig egy új arcát mutatják meg a zenekarnak.
A másik fontos dolog, hogy egyre inkább együtt tudunk működni a színpadon és azon kívül is. Jobban érezhető az összhang, mint eddig bármikor. Nagy Gabi végleg beilleszkedett a zenekarba, hatalmas fazon. Kiválóan együtt tud működni a Bálinttal, ami talán a hasonló koruknak is köszönhető. A ritmusszekció adott, Lajos egyre energikusabban dobol, Pisti pedig rengeteg kreatív ötlettel segíti a bandát.
Mi várható a zenekar háza táján a közeljövőben?
A banda szeptember 11.-n fellép a 2. Himodi Rockbúcsúban, ez már biztos. Több buli is szervezés alatt van, viszont ezekbe a pandémia még beleszólhat. A jövő évi koncertek szervezésével Miletics Ádámot bíztuk meg, ez is egy fontos lépés az együttes életében. Tervezünk új lemezt is, klippet stb., de ezek még nem jutottak el abba a fázisba, hogy konkrétan beszélhessünk róla. mindenesetre ez a három buli egyértelműen megmutatta, hogy a zenekar képes nagyobb feladatok megoldására is.