Milyen zenekarokat szeretsz? Most nem stílusra gondolok, hanem konkrét zenekarokra, előadókra…
Egy nevet nem tudnék mondani, igazából a Black Sabbath-tól kezdve a Budapesti Jazz Zenekarig meghallgatok mindent, most csak mondtam két példát, de inkább a külföldi zenekarok tetszenek.
Mi az a zenei stílus, amiben a leginkább otthon érzed magad? Ez a stílus mennyire van jelen a Várakozni Tilos! zenéjében?
Jelenleg most a pszichedelikus blues, amit szívesen hallgatok és szívesen játszok és próbálom belevinni a zenénkbe is, de a jazz is nagy kedvenc.
Ugye van egy másik formáció, amiben játszasz, mondanál erről valamit?
Hát ez egy kezdetleges zenekar jelenleg, úgyhogy fix tagokat teljesen nem is tudok mondai. Ugye Koczor Ádám barátommal jött az ötlet, hogy zenéljünk együtt, fél éve ismerkedtünk meg, azáltal, hogy én a Dongóban hangosítottam. Szóba elegyedtünk és egy jó barátság sült ki belőle. Az elején agyaltunk, hogy milyen zenét játszanánk szívesen, első ötletként a metál került szóba, hisz ő is sokfajta zenét szeret. Az első próbán, amikor összeültünk kicsit jammelni, rájöttünk, hogy mégsem a metál lesz a közös irány, inkább ez a jazz, funky vonal. Volt néhány próbánk, Angyal Bendegúz, -aki az osztálytársam- basszusozott, Pintér Bence billentyűn játszott, Nagy Bianka pedig énekelt. Aztán időhiány miatt nem igazán tudtunk próbálni, ezért Ádámmal ketten kijárunk a próbaterembe és zenélgetünk, de most már főleg pszichedelikus bluest, amiben mind a ketten egyre inkább otthon érezzük magunkat.
Jelenleg milyen hangszereket használsz és milyen hangszer az álmod?
Jelenleg egy Epiphone SG-t használok, ami eddig nekem nagyon bevált, előtte egy RG szériás Ibanezt használtam, de annak a hangszernek a behangolása hosszabb időt vett igénybe, ezért nem sokkal azután, hogy csatlakoztam a Várakozni Tilos!-hoz, váltottam, hisz a színpadon nem lehet “tötymörögni” ilyesmivel, most 3-4 számonként hangolok és ez nekem tökéletesen megfelel. Későbbiekben nagyon szeretnék venni egy Fender Telecastert, mert az is egy sokoldalú hangszer. Az SG-m is egy sokoldalú hangszer a hangszedő cseréknek hála, így elég sok stílusban megállja a helyét.
Kanyarodjunk el egy kicsit a magánélet irányába. Az érettségi évében vagy, angolból már van egy előrehozott érettségid, a zene mennyire veszi el az idődet a tanulástól, – bár kérdezhetném fordítva is – és mik a terveid?
Mindenkinek arra van ideje, amire szán időt. Nem okoz problémát, hogy a kettőt összeegyeztessem, szóval próbák előtt és után is tudok tanulni.Jelenlegi tervem az az, hogy elvégzem a tizenkettedik évfolyamot, leérettségizem és utána maradok még egy évet, hogy technikusi oklevelet szerezzek. Az igazság az, hogy nem ebben a szakmában szeretnék elhelyezkedni, volt szerencsém belelátni a reklámszakmába és nekem ez a dekoratőr, grafikusi dolog nagyon tetszik és pont azért, mert nincs annyira helyhez kötve. Tervezés az íróasztal mellett, a kivitelezés pedig a terepen történik. Változatos, Pláne, ha egy megrendelés minden folyamatában részt veszel.Szerencsém is van, mert tervezőprogramok használatát is tanuljuk a suliban és ezt itt is tudnám kamatoztatni.
Amellett, hogy tanulsz, két zenekarnak is tagja vagy, mellette dolgozol is.
Amikor nincs hétvégén elfoglaltságom a Várakozni Tilos! zenekarral, akkor a győri Dongó Klubban dolgozom pultosként, így veszek részt a hely életében, hétköznap pedig a rendezvényszervezésbe próbálok besegíteni, ahogy csak tudok. Illetve az online felületeket kezelem.
Barátnő?
Jelenleg nincs barátnőm, és úgy gondolom, hogy egy kapcsolat most nem is férne bele az időmbe. Nyilván ezt is meg lehetne magyarázni azzal a mondattal, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szán, de most nem érzem úgy, hogy el tudnám kötelezni magam egy kapcsolatban.
A szüleid, a család mennyire támogatják a zenei karriered?
Úgy érzem, hogy a szüleim maximálisan támogatnak, ott segítenek, ahol tudnak. Ugye, jogosítvány hiányában, hoznak, visznek, ha kell éjszaka is. Eljárnak a koncertjeinkre is, szóval úgy érzem, teljes mellszélességgel ott vannak mellettem. Lassan egy éve vagyok a zenekar tagja és most már nem csak a mi fellépéseinkre járnak el, hanem ami korábban nem volt rájuk jellemző, más bulik is érdekelni kezdték őket és ez így jobban összehozza a családot és a barátokat.
És végül, legközelebb hol találkozhat a közönség veled a színpadon?
Október 11-én, Mosonmagyaróváron, a Gazdász Klubban, október 19-én, pedig Csornán, a Pipitér Kisvedéglőben lépek fel, a Várakozni Tilos! zenekarral.