Tavaly október 24.-n láthatott benneteket a közönség. Most jött el az idő, hogy a jogszabályok megengedik az élő fellépéseket. Milyen érzések kavarognak benned?
Gergő: Megmondom őszintén, hogy én minden koncert előtt rettenetesen izgulok, pláne most, amikor több mint hét hónapja nem játszottunk közönség előtt. Az a jó, hogy a Dongóban kezdünk, hiszen jól ismerjük a helyet és sok ismerős arc lesz majd a nézőtéren. Mellette mindannyiunkban rendesen dolgozik a bizonyítási vágy, meg szeretnénk mutatni, hogy nem haszontalanul töltöttük ezt az időt.
Igaz, hogy többször beszéltünk róla: de mégis mivel?
Gergő: Felvettük és kiadtuk a Légy magad! című lemezünket, amelyre felraktuk azokat a dalokat, amik az első lemezre nem fértek fel. Klipet forgattunk, ami a jövő héten jelenik meg. Új dalokat is írtunk, szóval nem unatkoztunk.
Az új nótákból is játszatok majd a Dongóban?
Gergő: Egész hosszú műsorral készülünk. Februárban elmaradt a születésnapi bulink, nem tudtunk lemezbemutató koncertet sem adni, vagyis van mit bepótolni. Természetesen mindkét lemezről játszunk dalokat és játszunk az új nótákból is párat. Lesz néhány feldolgozás is a műsoron, remélem, hogy mindenki megtalálja majd a kedvencét.
Mit láthat majd a közönség?
Gergő: Először is, június 11.-én péntek este 19:00-kor nyitjuk a kapukat, aztán 20:00-kor a Rebel Voice kezdi a műsorát a színpadon. Ők egy fiatalos kapuvári punkrock zenekar, akik igazán pörgős anyaggal érkeznek majd Győrbe. Mi előreláthatóan 21:30-kor csapunk a húrok közé. Az műsor megtekintéséhez 1000 Ft zenekari támogatást kérünk, valamit a jelenlegi jogszabályok szerint kell a beléptetésnél eljárnunk.