Kérdez-felelek Szücs Bálinttal

A hétvégén kilép a Várakozni Tilos! a komfortzónájából (Győrből). Izgulsz?
Igazság szerint minden koncert előtt van bennem izgulás, idegesség, de szerintem ezt a többiek nevében is
mondhatom. A kérdésedre válaszolva természetesen fogok egy kicsit izgulni, de amint felállunk a
színpadra és elkezdjük ez el is illan. Szerintem nem számít, hogy hol, vagy mennyi ember előtt játszunk,
mindig a maximálisat kell nyújtani és egyszerűen élvezni a zenélést.

A hétvégén Pápa, két hét múlva Szombathely. Mit jelent ez a zenekarnak?
Pozitívan érint mindenkit. Azt jelenti, hogy a zenekar egyre nagyobb sikernek örvend, de számomra a
zenekari rutint erősíti nagymértékben.

Te vagy a legfiatalabb a bandában. Nem volt furcsa, hogy mindenki legalább kétszer annyi idős,
mint te?
Édesanyám küldte át nekem a hirdetést, hogy gitárost keres a zenekar. Először furcsának találtam, de
aztán rájöttem, hogy tudok azonosulni idősebbekkel. Végtére is az első próbán már egyáltalán nem
furcsáltam, teljesen eggyé váltam a zenekarral.

Te klasszikus zenét tanultál, most egy rockzenekar gitárosa vagy. Mondanál erről pár szót?
Szerencsémre minden zenei stílusba megtalálom magam. Ebből adódik, hogy a jazz zenétől a rock zenén
át a keményebb metál zenéig mindent szeretek, mind hallgatni, mind játszani.

Korodnál fogva te vagy az egyetlen a zenekarban, aki még tanul. Nem nehéz a kettőt
összeegyeztetni?
Egyáltalán nem, az iskola mellett a zenélés kikapcsolódás. A próba is pont akkor van, amikor a
legnagyobb szükségem van arra, hogy kikapcsoljam az agyam arra a pár órára.

Amióta az együttes tagja vagy, több dal megírásában is aktívan részt vettél. A zenekar idősebb
tagjai hogy fogadják az ötleteidet?
Az eddigi ötleteimet meglepően jól fogadta mindenki, a legutóbbi számot az Elhagyottan-t két próba alatt
sikerült készre csinalni. Halkan megjegyzem, még vannak ötleteim, úgyhogy új dalokban gazdag évnek
nézünk elébe.

A zenekar 2018-ban Bálint napján tartotta az első próbáját! Boldog névnapot kívánok! De ez egy
jel?
Először is köszönöm! Ha nagyon spirituális személyiség lennék, egyből rávágnám, hogy ez egy égi jel
volt. De inkább ez a véletlen műve, a lényeg hogy ennek így kellett lennie.

Szólj hozzá