Bölcsföldi Istvánnal beszélgetek, aki a Várakozni Tilos! együttes basszusgitárosa és egyik fő dalszerzője, aki pár héttel ezelőtt ünnepelte a születésnapját.
Boldog születésnapot kívánok! Hogy vagy?
- Köszönöm szépen, kicsit fáradtan. Sokat dolgozom és nemrég épültem fel egy makacs megfázásból. De szerencsére már minden rendben van.
Elég sok Várakozni Tilos! nóta mellett olvasható a neved. Hogy szereted írni a dalokat? Egyedül vagy társakkal? Az együttesben mindkettőre akad bőven példa.
- Inkább egyedül. Ilyenkor otthon szinte teljesen készre szoktam írni a dalokat. Szeretem, ha teljesen az én képzeletem és dallamvilágom érvényesül ilyenkor. Szerencsére a többiek pozitívan állnak hozzá, ahogy azokhoz az ötletekhez is, amiket mások dalaihoz javaslok.
Milyen érzés, amikor a Te dalod játssza a zenekar?
- Amikor az én dalaimat játsszuk a színpadon az külön öröm a számomra. Ilyenkor az jut eszembe, hogy nézzétek, én erre is képes vagyok és feldob, hogy tetszik a közönségnek. Szerencsére általában tetszik. Ilyenkor még jobban felpörgök.
Az ősszel viszonylag sok koncertetek van. Hogy érzed magad a színpadon?
- Sikerült lekötni jó pár bulit, ami ezekben a kiszámíthatatlan időkben nagyon jól jön a bandának. Én kifejezetten jól érzem magam a színpadon, szeretek egy kicsit exhibicionista lenni, de csak egy bizonyos mértékig, ami úgy gondolom, hogy nem baj. Szeretem megmutatni magam másoknak.
Sok rövid videóban látunk bohóckodni. Ez vagy Te valójában vagy tudsz komoly is lenni?
- Úgy gondolkodok magamról, hogy nem vagyok se komoly, se komolykodó ember és nem is akartam az lenni soha. Én ilyen vagyok, ha megkomolyodnék, az nem én lennék. Szeretek nevettetni, hülyéskedni, nekem ez az élet: jókedvűen élni. Hofi is megmondta: „Akinek humora van, annak van mindene.” Én már csak ilyen maradok.
Van zenei terved a Várakozni Tilos!-on kívül is? Elég termékeny dalszerző vagy, esetleg egy szólólemez?
- Egy szólólemezzel persze van tervem, már kérdezte is Gergő az énekesünk. Egyszer szeretnék egy ilyet is csinálni, de csak akkor, ha nem megy a Várakozni Tilos! kárára. Van sok szövegem és zenei alapom, ami kicsit más stílusú, mint amit most játszunk. Szerintem megvalósítható, de jelenleg első a banda.
És búcsúzóul még egy kérdés: A Várakozni Tilos!-tól mit várhatunk a közeljövőben?
- Bízok benne, hogy Ádámmal a közös együttműködésünk gyümölcsöző lesz és sok koncertet tudunk adni jövőre. Jó lenne nagyobb helyeken, nagyobb bandák előtt fellépni, hogy szélesebb rétegekhez is eljusson a zenénk. Fontos nekünk a közönség jelenléte és hogy új helyeken is lássanak bennünket. Lassan nekiállunk az új lemez felvételeinek, új videóklipet is szeretnénk, szóval vannak terveink.