Beszélgetés Szücs Bálinttal

Nagyon kétarcú volt eddig az évetek. Stúdiófelvételek, koncertek az év elején, aztán szünet a járvány miatt, tagcsere, lemez és nem tudni, hogy mi várható még. Mondanál erről valamit?

Sajnálattal mondom ki azt, hogy az idei év nem úgy sikerült, ahogy azt a zenekar tervezte és ezalatt a fellépések számára gondolok. Igaz hogy megjelent az első lemezünk, és voltak év elején szép számmal bulik, viszont a nyár nagy része sajnos koncert nélkül telt. Amikor meg játszhattunk volna az Első Győri BaRock fesztiválon, akkor pedig többen is nyaraltunk éppen így nem tudtuk elfogadni a felkérést. Jelenleg ott tartunk, hogy gőzerővel próbálunk minden egyes bulira és megpróbáljuk a maximumot nyújtani. Az hogy mi várható a jövőre nézve az maradjon meglepetés.

Az idei év amúgy is fontos volt a számodra, hiszen most érettségiztél. Milyen volt a felkészülés a digitális oktatás alatt?

Magát a digitális oktatást az újdonság varázsával éltem meg, viszont hamar kijött az is, hogy nem ez a nekem való. Én olyan vagyok, hogy jobban szeretem, ha valaki személyesen elmagyarázza a dolgokat, ez esetben egy tanár. Viszont minden tiszteletem az övék, hiszen ahol tudtak, ott segítettek és bármikor fordulhatunk hozzájuk.

Maradtál tovább a középiskoládban. Milyen a hangulata a diákoknak és a tanároknak?

Próbáljuk a mindennapokat a lehető legjobb hangulatba tölteni. Maradtak az osztálytársaim azok, akik eddig voltak, úgyhogy ez nagy szerencsém. De az látszik, hogy ez már felnőttképzés, kicsit már úgy is kezelnek minket.

Van pár fellépésetek lekötve a bandával decemberig, ha ne adj’ Isten a járvány miatt ismét törölni kell a bulikat, akkor van B tervetek?

Ha ne adj’ isten újra törlik a koncerteket, akkor nagy valószínűséggel új dalokat kezdünk el írni, valamint gyakoroljuk és tökéletesítjük az eddigi nótáinkat. De szóba jöhet még stúdiózás, vagy akár egy videoklip elkészítése is.

Jól sikerült a szeptember ötödikei fellépésetek Győrben a Dongóban. Végre fizikai formában is kézhez vehette a közönség az Elhagyottan című lemezeteket. Milyen az érdeklődés a korong után?

Meglepően nagy érdeklődés volt a lemez után, jó párat meg is vásároltak a buli után. Ami a legmeglepőbb volt számomra az az, hogy koncert után a nézők jöttek relikviákért, aláírást kérni és ez rettentően jól esett.

Hol és mikor láthatunk benneteket legközelebb?

Jövő hét pénteken a Blues Company előtt játszunk a Gazdász Klubban Mosonmagyaróváron, szombaton pedig újra Győrben a Dongó Live Music Hall színpadán a Loud N’Proud Fest keretein belül. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Szólj hozzá

hu_HU