Szücs Bálintot és Nagy Gábort kérdeztük

Februárban megjelent a Légy magad című lemezetek, de azóta nem sok minden történt a zenekar háza táján. Mi újság veletek mostanában?

Bálint: Sziasztok! Úgy néz ki, hogy májusban felvesszük az első videóklippünket a második lemez címadó dalához, valamint készül egy werkvideó is a Vasárnap című számunkhoz, aminek a képanyagát nagyrészt a stúdiómunkálatok közben rögzítettük. egyébként pedig készülünk a nyári fellépésekre, melyek talán már belátható időn belül engedélyt kapnak. A próbák során ezekre készülünk, de tény, hogy a közönség számára ezek nem túl látványos dolgok.

Milyen fogadtatása volt az új lemeznek? Nagy Gábortól kérdezem, aki ugye ezzel a lemezzel debütált a bandában.

Gábor: Sziasztok! Szerintem a közönségünk örömmel vette az új lemezt, mivel élőben nem láthattak minket. Sokan meghallgatták a különböző online felületeken. Otthon én is gyakran hallgatom, mert nekem is bejön. Nemcsak azért, mert én is játszom az anyagon, hanem mert tetszik. Remélem, hogy sok embernek átmegy, hogy mit akarunk megmutatni a zenénkkel magunkból.

Mennyire hátráltatta a zenekart a pandémiás helyzet, hogy nem tudtatok fellépni?

Bálint: Eleinte nagyon rosszul éltük meg, hogy nem léphettünk színpadra, de utólag visszagondolva ebben az időszakban sokat fejlődött a zenekar mind hangzásban, mind a zenekari tagok egyénileg is. Új felszereléseket is beszereztünk, amik szerintem tovább javította a produkciónk minőségét. Lemezt készítettünk, új dalokat írtunk és sokat gyakoroltunk, szóval nem unatkoztunk annak ellenére sem, hogy nem léphettünk fel.

Milyen a hangulat a próbateremben?

Gábor: Kiváló! Mondjuk kisebb konfliktusok voltak és lesznek is, mert öt különböző zenész, öt különböző karakter dolgozik együtt, de ezeket mindig sikerült simán átbeszélni. A zenekarban mindenki arra törekszik, hogy a lehető legjobb produkciót nyújtsa a Várakozni Tilos!.

Gabi, te most váltottál munkahelyet. Mennyire könnyű, illetve nehéz összeegyeztetni a zenekari dolgait a munkáddal, ami fizikailag elég megterhelő? Ráadásul Te szólózenészként is pályán vagy.

Gábor: Az új munkahelyemen tényleg elfáradok a nap végére, de szeretem csinálni. A folyamatos reggel nyolctól délután négyig tartó munkaidő igazából jobb, mint a korábbi munkahelyemen a három műszak. Úgy gondolom, hogy egész jól össze tudom egyeztetni a három dolgot, szerencsére a főnökeim is elég rugalmasak ebből a szempontból.

Bálint, Te hamarosan technikusi vizsgát teszel. Hogy tudtál felkészülni?

Bálint: Úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest a legtöbbet kihoztam magamból és a helyzetből. Igazából az online oktatás szo-szo, van jó és rossz oldala is. Nem kell korán reggel bebuszoznom a városba, viszont hiányzik a közösség, hiányzik a folyamatos interakció a tanárokkal. Nekem már nagyrészt ez az év csupán egy szakterületről szól, elég sokat használtam a korábban megtanultakat, de emellett elég sok új dolgot is meg kellett tanulnom. A vizsgát majd meglátjuk, bízok a legjobbakban.

Ti vagytok a legfiatalabbak a zenekarban. Fele annyi idősek vagytok, mint a többiek. Milyen együtt dolgozni az öregekkel?

Bálint: Nem mondanám azt, hogy öregekkel, ez egy kicsit túlzás. Igazság szerint a Gabi is és én is „érettebbek” vagyunk a korunknál, így könnyen szót értük egymással is és a zenekar többi tagjával is. Az idősebben nem kezelnek le minket, mert fiatalabbak vagyunk. Igaz, hogy mindegyikük az édesapánk lehetne, de kialakult közöttünk egy baráti viszony és egyáltalán nem fölényeskednek a koruk miatt.

Gábor: Nagyon jó közösséget alkotunk, igazi csapatként működünk. Kiválóan együtt tudunk dolgozni a Bálinttal is és az idősebb zenekari tagokkal. Szerintem ez meglátszik a mostanában írt dalainkon. Remélem, hogy hamarosan hallhatjátok őket élő fellépéseken is.

Szólj hozzá

hu_HU