Itt ül velem szemben Bölcsföldi István, aki jelenleg a Várakozni Tilos! együttes basszusgitárosa és egyben alapító tagja.
- Hogy kerültél kapcsolatba a zenével, a zenéléssel és milyen zenekarban játszottál korábban?
- 13-14 éves koromban kaptam az első dobgitáromat a szüleimtől, mivel addigra már megfertőzött a zene és az egyik barátommal elkezdtünk gitárórákra járni. Közel egy évig tanultunk, majd haverokkal, barátokkal megalakítottuk az Izomláz együttest, ahol én vállaltam a basszusgitárosi szerepet. Gönyűi származású vagyok és mivel a bandát helyi fiatalok alkották, ezért gyakran felléphettünk a helyi KISZ klubban és más rendezvényeken. Általában az akkor népszerű dalok feldolgozásait játszottuk, de írtam pár számot, amit becsempésztünk a műsorunkba. Az Izomláz együttesnek akkor lett vége, amikor behívtak minket sorkatonai szolgálatra. Amikor Pápán szolgáltam, akkor pár sráccal (többek között a Falcon Project jelenlegi énekesével) zenélgettünk egy kicsit, de amikor leszereltem, távol kerültem a zenei élettől.
- Hogy jött akkor a Várakozni Tilos!? Hogy lettél a banda alapító tagja?
- Gergőt már régóta ismerem és amikor az Old School Daddy’s-ben énekelt, lementünk egy bulijukra ami Nekem nagyon tetszett. Tetszett a zenéjük és a körítés is. Újra át akartam élni az alkotást, a próbákat, a fellépéseket, mert bevallom már régóta járt a fejemben. Ekkor vettem egy gitárt és újra elkezdtem gyakorolni otthon, dalokat, szövegeket írni. Aztán Gergő és a Szemeti Lajos, aki az OSD-ben dobolt kiszálltak és új bandában kezdtek el gondolkodni. Gergő megkérdezte, hogy lenne e kedvem újra basszusgitározni, én pedig azonnal igent mondtam. Páromtól kaptam egy basszusgitárt, és elkezdtem gyakorolni. Poór Peti gitáros és Nagy Gabi billentyűs az én javaslatomra kerültek az zenekarba, mindkettejüket én tanítottam vezetni korábban. De már egyikük sincs a bandában, helyettük jött Szücs Bálint és Boros Lajos, a két gitáros.
- Mit jelent a számodra a Várakozni Tilos! Zenekar?
- Mindent. A kikapcsolódást, a hobbit, a zenét, mindent, ami a magánélet és a munka mellett lehet. Megtudom mutatni a dalaimat, prezentálni tudjuk a közönségnek, amit mi írunk, találunk ki.
- Azt tudjuk, hogy nemrég stúdióban voltatok. Milyen volt? Te most voltál először.
- Nekem először furcsa volt ez a stúdiózás, el sem tudtam képzelni, hogy hogy működik ez az egész. De ahogy megjelentünk ott a stúdióban és elkezdtünk dolgozni, láttam az egész folyamatot és a végére már értettem, hogy mit miért csináltunk. Miért vesszük fel először a dobot, stb., stb., stb., hogyan lesz egyre teljesebb, hallgathatóbb, élvezhetőbb. Nekem ez nagy élmény volt és szerettem. Az eredményét remélhetően hamarosan minden érdeklődő hallani fogja majd.
- Azt tudjuk, hogy Fekete Judit a párod és Ő a Várakozni Tilos! menedzsere és egyben Ő szervezi a koncertjeiteket is. Hova mentek legközelebb?
- Május 18.-n a zenekar történetében először Budapestre látogatunk el, méghozzá a Filter ArtClub színpadán lépünk majd fel. Jucus folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy hol játszhatunk. Végre ismét kilépünk a komfortzónánkból, Győrből. Voltunk már Pápán és Szombathelyen, mindkét buli hatalmas tapasztalatot adott, ezt várjuk a budapesti fellépéstől is, ráadásul Budapest a hazai zenei élet központja.
- Sok sikert kívánok a fellépéshez és sok zenével eltöltött időt!
- Köszönöm szépen!