Új Várakozni Tilos! lemezt hozott a Húsvéti Nyúl. Erről és még sokminden másról kérdeztük a banda frontemberét.
Végre valahára megjelent a harmadik stúdióanyagoktok. Milyen fogadtatásban részesült a Modern Rabszolga?
- Nagyon vártuk már a megjelenést mi is. Az album előfutárjaként kiadtuk az Amerika című dalt a lemezről, az is egész jó kritikákat kapott. Mivel jelenleg csak online elérhető a lemez, csupán a streamekből nagy következtetést nem tudunk levonni, mindenesetre az látszik, hogy a zenekar felé nőtt az érdeklődés. A közösségi oldalakon is sok a pozitív visszajelzés, ami nagyon feldob bennünket. A zenekar körüli folyamatok megerősítenek minket abban, hogy ez a lemez az eddigi legjobb munkánk és hogy jó irányba haladunk.
Nyolc dal hallható a lemezen, mondanál pár szót a dalokról?
- Rögtön az első dal az Amerika, Pisti szerzeménye. Az amerikai álomról szól, aminek egy görbe tükröt is mutatunk. Igazi koncertnóta. Az Éjféli randevú szintén a Pisti ötletéből született, a szövegébe írtam pár sort és kész is lett. Igazából ez az első dalaink egyike, már az első koncertünkön is eljátszottuk. Gabi is énekel egy részt a közepén, frankó kis nóta ez is. A Minden megváltozott a lemez harmadik dala, Bálint ötletéből született és a mögöttünk lévő járványos időszakról szól. A nyitó riff elég fülbemászó, végigvezet az egész dalon. A Tanulj meg elszakadni az az én ötletemből született, a zenéjét a Bálint és a Gabi dolgozta ki közösen. Ez a lírai dal a lemezen. Utána következik a címadó dal a Modern Rabszolga. Ez is tökéletes koncertnóta, szereti a közönség is. Bálint és Pisti írta a dalt, a szöveget pedig én hoztam rá. Arról szól, hogy a születésünktől a halálunkig folyamatosan pörgünk pihenés nélkül, hogy az utánunk jövőknek jobb legyen, de az életünk úgy elmúlik, hogy nem is éltünk igazán. A siker nem marad el szintén egy régi dal, én írtam. A témája igazából annyi, hogy minden apró sikerért meg kell szenvedni. A Mit teszel ember egy nagyon fajsúlyos dal, komoly mondanivalóval. Együtt dolgoztuk ki Bálint alapötletéből. Arról szól, hogy nem zsákmányolhatjuk ki büntetlenül a Földet a végtelenségig az extra profit kedvéért, mert a végül az emberiség egésze issza meg a levét. Az album záródala pedig a Csak egyedül létezek. Pisti dala, slágergyanús szerzemény, imádjuk játszani.
Eddig csak egy videóklipetek van. Terveztek az új lemezhez videókat is?
- A Modern Rabszolga klipjét szombaton forgatjuk a Legenda Sörfőzdében Budapesten. A menedzsmentünk szervezi szinte az egész folyamatot és még várunk pár statisztát, hogy igazi koncerthangulata legyen a klipnek. A rendezője Lakatos Márk lesz, már várjuk a közös munkát vele. Júniusban pedig az Amerikához forgatunk, ezúttal Győrben. Mivel az első klipünkkel elégedettek voltunk ezért ismét a Forgeron Stúdióval és Rózsa Tomival fogunk együtt dolgozni. Azt a forgatást is nagyon várjuk már.
Fellépésekkel hogy álltok? Úgy hallottam, hogy nívós helyeken is színpadra álltok idén.
- Jól hallottad. Ha nem jön közbe semmi, idén megdöntjük az egy naptári évben adott VT! koncertek rekordját. Nem mellesleg olyan helyeken is felléphetünk, amikről eddig csak álmodoztunk. Ott leszünk a XX. Nemzetközi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztiválon Győrújbaráton, valamint a Bike Week Sirok Fesztiválon Sirokon. Mindkét bulit nagyon várjuk már. De sok fellépés van lekötve az idei évre már, jó néhány helyre eljutunk szerencsére.
Legközelebb hol találkozhatunk veletek?
- Április 21.-n Dunaszerdahelyen a Soul Music Hunterben, április 28.-n Szombathelyen a Bohém Sörözőben, május 6.-n pedig Győrszentivánon a Szent Benedek Általános Iskola családi napján lépünk fel.