Első koncertünk a Kate’s Music Pub-ban

 

10. 26-n lépett fel a Várakozni Tilos!, Győrben a Kate’s Music Pub-ban. A 21:00-ra meghirdetett esemény nem indult zökkenőmentesen, hisz a hatóság éppen a kezdés előtt nem sokkal érkezett meg, hogy a helyet ellenőrizze, így a vendég Új Nemzedék együttes már a beállást sem tudta elkezdeni, ráadásul a rengeteg egyenruhás jó pár nézőt elriasztott. Végül aztán 22:10-kor elkezdődhetett a program és a szombathelyi banda igazán jól bemelegítette a közönséget. A megérdemelt taps és egy rövid átszerelés után aztán fél tizenkettőkor belekezdhetett első koncertjébe a Várakozni Tilos!

Az első dalok feszültsége és némi hangosításbeli módosítás után a zenekar is elkezdte élvezni a bulit, amire a szépszámú közönség is ráérzett. Az ismertebb feldolgozásokat együtt énekelték a bandával, amikor pedig az együttes a saját dalait játszotta, kézzel, lábbal nyomták a ritmust. Ahogy egyre közeledett a program vége, úgy lett egyre forróbb a hangulat, látszott, hogy a közönség és a zenekar egyre inkább egy hullámhosszra került. Így nem volt meglepő, ha az utolsó dal és a közös meghajlás után az ezerfejű cézár ráadást követelt, aminek a Várakozni Tilos! eleget is tett.

A jó hangulatú bulinak meg is lett a hozománya, hisz a továbbiakban több nevesebb és tapasztaltabb együttes előtt is felléphet a banda. Ezekre a bulikra is sok szeretettel várják az érdeklődőket és a rockzene szerelmeseit.

/FG/

 

 

Csatlakozz hozzánk

További kocert felvételek a Youtube csatornánkon!

Szólj hozzá

en_US