Közel három és fél éve működik a zenekar, most jutottatok el odáig, hogy videóklipet forgassatok. Milyen volt a videófelvétel?
Pisti: Bármennyire hihetetlen, én az elejétől a végéig rettenetesen élveztem. Már két hónapja tudtuk a forgatás időpontját, szóval elég időnk volt izgulni előtte.
Tényleg izgultatok?
Bálint: Amikor valaki olyan dolgot csinál, amit még soha az életében, akkor egy kis természetes drukk van az emberben. Amikor a többiek megnézték a helyszÃnt, akkor én nem tudtam elmenni, Ãgy én nem igazán vágtam, hogy mire számÃtsak. Mondjuk, amikor a hatalmas esztergagép tetején álltam kb. fél négyzetméteren és úgy kellett tennem, mintha átadnám magam a gitározásnak, de közben azon járt az eszem, mekkorát lehet onnan esni…, na, az azért kemény volt.
Pisti: Az sem volt semmi, amikor a lépcsÅ‘n kikapcsolódott a hevederem felvétel közben. Alig bÃrtam tartani a basszusgitárt, de szerencsére ez nem nagyon látszik a felvételeken.
Lajos: Egyszer, kétszer nekem is kiesett a dobverÅ‘ a kezembÅ‘l, de ezek a felvételek csak a TikTok-on vannak meg. Viszont rendesen leesett az állam, amikor elÅ‘ször megjelent egy drón közöttünk. Bevallom, nem számÃtottam rá. Viszont a Forgeron Studio elÅ‘tt le a kalappal, igazán profi eszközökkel dolgoznak.
Sokat készültetek a forgatásra?
Lajos: Nekem az volt a feladatom, hogy megfelelÅ‘ helyet keressek a klip helyszÃnének. Szerencsére korábbi munkakapcsolataimat kihasználva ez jól sikerült. Bár, a felvételeken nem látszik, az üzemben a forgatás alatt is folyt a termelés.
Gabi: Ez annyira igaz, hogy amikor elmentem mosdóba, szegény takarÃtónÅ‘ nem számÃtott rám. nem is tudom, hogy ki volt nagyobb zavarban…
Gergő: Szerintem Te. (nevet) Sokszor gyakoroltuk a próbán a playbacket, mert a forgatáson nyilván nem játszhattunk élőben. De emellett az előkészületek is sok időt emésztettek fel. A zenekarból mindenki kivette a részét és profin dolgozott a kozmetikus és az operatőr is. Gyorsan és jól dolgoztunk, de ezt majd látni fogjátok a klippen is.
Gabi: Én úgy elfáradtam, hogy délután le kellett dÅ‘lnöm egy kicsit aludni. Három és fél órán át forgattunk, elÅ‘tte, utána pakoltunk egy két-órát. Mondjuk Tomi (Rózsa Tamás (Forgeron Studio) – a szerk*) azt mondta, hogy Å‘ arra számÃtott, hogy öt-hat órás munkája lesz, ehhez képest voltunk gyorsak.
Bálint: Mondjuk, amit előre megbeszéltünk, az úgy is volt.
Tetszik a végeredmény?
Pisti: Nagyon. Én nem láttam referenciamunkát a stúdiótól, nem is tudtam, hogy mire számÃtsak, de a végeredmény profi lett.
GergÅ‘: Bálinttal sok videóklipet megnéztünk elÅ‘tte és pontosan leÃrtuk Tominak, hogy mi az, amit szeretnénk, majd látni. Amit kaptunk, az szerintem minden elÅ‘zetes várakozásomat felülmúlta.
Lajos: Remélem, hogy sokaknak fog tetszeni rajtunk kÃvül.
Gabi: Június 5.-n 18:00-tól videóklip premier a youtube csatornánkon. Nézzétek a klippet és hallgassátok a Légy magad cÃmű számunk. És Ãrjatok véleményt a videó alá. Hajrá!